Kilenc évvel ezelőtt Kovács József elhatározta, hogy sörfőzdét nyit a Kertvárosban. Csak annyi köze volt a sörhöz, hogy szívesen fogyasztotta. A Legenda mára már nemcsak sörfőzde, hanem találkozó hely is, számtalan törzsvendéggel, akik a rendszeresen szervezett koncertek hallgatóságából kerültek ki. A tulaj – közismert becenevén Olasz – története nem egy vállalkozó, sokkal inkább egy elszánt közösségépítő sztorija.
Az árpádföldi Legendától néhány buszmegállóra van a hetven éven át generációk felejthetetlen nyári élményét jelentő egykori Cinkotai strand mára elhagyatott területe. A víz illatát, állítólag, a közeli Cinkota HÉV-állomásról is érezni lehetett. A strand története lehetőség egy kis nosztalgiázásra, mai helyzetének bemutatása pedig arra, hogy a jövőjéről gondolkodjunk. Arról, hogy mi legyen a helyén, mi az, amivel ez a ritkaságszámba menő, beépítetlen városi terület újra értékké válik a kertvárosiaknak és a zöldre vágyóknak.
A helyek bemutatása mellett foglalkozunk még a tanárok sokakat megmozgató ügyével is: az országos tiltakozásból nem maradt ki a kerületi Szerb Antal Gimnázium és a Sashalmi Tanoda sem. Az oktatás olyan közügy, amelybe, amióta az iskoláinkat államosították, nincs beleszólásunk. Arra, hogy ennek nem kell örökre így maradnia, az engedetlenségi akcióktól induló, a látványos élőláncokig vezető széleskörű összefogás mutatott rá. A közéleti részben nemcsak erről olvashatnak, hanem egy interjúban arról is, hogy Kertváros és Alsórákos új országgyűlési képviselője mit tenne másképp, azon túl, hogy kezdeményezője volt az Öt falu magazin létrehozásának.
Lett egy lapunk. A címbeli jövő idő pedig azt jelzi, hogy számítunk Önökre. Azokra is, akik olvassák az újságot, és azokra is, akik szívesen beszállnának témáikkal. Akár úgyis, hogy megírják.
a Szerk.